Szobafoglalás, események
Szálláshely, Szabad szoba, Vendéglátás

Zene

Kezdete feltételezhetően 1926. novemberére tehető. Csutorás F. László ekkor alapította meg Fonyód első vonószenekarát, mely két éven keresztül működött, de nem maradt esztán sem zene nélkül a község.

  Vissza Vissza   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe

A Levente Egyesület 1928-ban hozta létre a Levente Zenekart, mely 1930. szeptember 7-én és 8-án már Sonogy vármegyét képviselte Szombathelyen, a Levente Zenekarok Országos Versenyén. A zenekar a második világháború után sem oszlott fel, tagjai az addig eldugott hangszereket ismét elővették, és egészen 1952-ig játszottak rajtuk.

Ekkor alakult meg ugyanis a Tűzoltózenekar, melynek karmestere Csutorás F. László volt 1957-ig, aztán Varga József, aki még 1999-ben, nyolcvanhét évesen is vezényelt.

A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola kihelyezett tagozata 1969-ben az általános iskolában működött, ahol a gyerekek szolfézst tanulhattak, zongorázhattak és ismerkedhettek a hegedülés fortélyaival. 1975-ben önállósodott az intézmény, mely felvette a Kossuth-díjas Szabó Ferenc zeneszerző nevét. Három évvel később özvegye a család villáját adta a zeneiskolának, mely tíz éven keresztül működött az épületben. 1988-ban az önkormányzat az iskolát jelenlegi épületébe, a Pécsi Püspöki-villába, a Bartók Béla utcába költöztette. 1987-ben száz növendéke volt, kihelyezett tagozata működött Balatonbogláron, Balatonlellén, Lengyeltótiban és Ordacsehiben, melyek mára már önállósodtak. Az ezrdeforduló óta kihelyezett tagozatai vannak Andocson, Karádon, Látrányban, Balatonfenyvesen. A zeneiskola biztosít állandó műsort karácsonykor, a Magyar Kultúra Napján, kiállítások, tárlatok megynitóján. Az intézmény nemcsak lehetőséget teremt a gyerekek zenei képzésére, hanem a klasszikus zene terjesztésében is jelentős szerepet vállal.

  Vissza Vissza   Elejére Elejére   Nyomtatás Nyomtatás   Utazástervezőbe Utazástervezőbe