Fonyód ünnepére - Fonyód, Balaton

Városunk

Fonyódi Turisztikai Egyesület
8640, Fonyód, Szent István u. 63.
Tel/Fax: +36/85-560-042
Mobil: 06/20-9597-317 E-mail: fonyod@balatonfonyod.hu
http://www.balatonfonyod.hu

Grafikai tervezés és
Portál fejlesztés: Chrome
System by Chrome and Idealnet

Nyitólap » Városunk » Költői szemmel »
Fonyód ünnepére

Fodor András verse

Fonyód ünnepére

amikor várossá nyilvánították

Ahogy a festő mondta odaátról:
játszik a párák távlataival
a két fonyódi piramis...
Gyerekként dél felől, a két hegy
tőzeges, berkes, tág lapályra vont
őrálló sátorát
hányszor kémleltem magam is.
És mert onnét az indigó-gúlák
fölött a távol igézeteként
a Badacsony trapéza lebegett,
hittem, hogy ennél szebb arányt, a biztonság rendjébe iktató
méltóbb jelet a föld ábrái közt,
akárhol járnék, nem lelek.

S mert nem csak az az otthon, honnét elindulunk,
otthon az is, amit a képzelet
ábrándja egyszer megtalál,
jó volt utólag tudni, hogy
midőn már körben minden elesett,
Mohács után még félszázadon át
az egész déli hódolt régióban
egyszál maga dacolt itt a valahai vár.
„Csak én magam vagyok köztük, mint ördög a zsombokon...”
írta Vitézlő Magyar Bálint,
talán, hogy máig mementónk legyen.
Holta után, amint a koppányi zsandzsák
összeírása jelenti Isztambulnak:
Volt egy mezőváros, Fonyód,
mostantól néptelen.

S háromszáz év után, hegyei oltalmából
kilép egy már-már fedett,
kicsiny halászfalu.
Lent mólók ágait, vaspályákat feszítve,
szerpentin-utakat nyitva, kibontja fenti
lélegző gazdagságát
a tölgy-, fenyő- és cserfakoszorú.
S a magas part fölött, ahol
a kedv, a rang, a mód
az idill örömét először föltalálja,
kitárul a közös kincs,
az elkeríthetetlen,
a természeti szép
szabad respublikája.

Ki mindig ide vágytam, sorsomként köszönöm,
hogy itt ölelt magához,
a haza-húzó szerelem.
Emlékek gyöngye közt, erőlködő
munkában, nyári, zavaros utcák
tömkelegében bárhová
taszítson a közös magány,
már nem lehetek idegen.
Itthon vagyok szeretteim megválthatatlan foglyaként,
és minden pillanat jogán, melyet
a szó viaszcelláiba zártam.
S átköltöztetve e földbe,
mindinkább ide kötnek
türelmes csontjaikkal az ősök
a Várhegy oldalában.

Város leszünk? Legyünk emberhez méltó fészek,
a természettől őrizni kapott
értékek otthona:
hogy ami eddig épült, értelmes rendbe fogva
nőjön tovább, ne menekülő múzsák
hangját kongassa vissza csak
a Helikon-ra szomjas iskola.
S ha kell, végvár legyünk megint,
példával győzedelmes
a mállasztó közöny új hódoltsága ellen,
mint két ikerhegyünk, mint a régi-új pecsét
kettős vitorla-szárnya a bárkán,
találjon össze bennünk
a tisztesség s a szellem!

1989. március 14.